Make your own free website on Tripod.com


Demokratikus Magyarország

Felhívások, programok


Február 13-án, vasárnap, 14 órától
Budapest felszabadulásának 66. évfordulóján
találkozzunk Raoul Wallenberg Szent István parki emlékművénél!
Beszédet mond Bauer Tamás és Tarján András.
(A Magyar Demokratikus Charta szervezése.)


*


Február 13-án, vasárnap, 15.00 órától
Békés demonstráció a Károlyi szobornál
Békés, civil demonstrációt tartunk a Károlyi szobornál, tiltakozásul a hazai közéletben és a (szélső)jobboldali sajtóban) mindinkább felerősödő gyűlölködés, kirekesztés, rasszizmus, antiszemitizmus, illetve a baloldali gondolkodók, filozófusok és politikusok gátlástalan, alaptalan, koncepciós lejáratása ellen. Külön tiltakozunk Bayer Zsolt gyalázatos, jog- és emberi méltóságot sértő megnyilatkozásai, illetve az ő méltatlan díjazása ellen, hiszen Orbán Viktor egyik legfőbb bizalmasaként főszerepet játszik ezen szélsőséges és felháborító jelenségekkel kapcsolatosan. Minden demokratikus pártot, szervezetet, minden józan demokratát szeretettel várunk a rendezvényünkre, melyen a Demokratikus Charta és a Demokratikus Koalíció szónokai is felszólalnak majd. A demonstráció fő szervezői a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió, illetve a KÉK SZALAGGAL A DEMOKRÁCIÁNKÉRT civil mozgalmak.



*


Február 16-án, szerdán 18 órakor
A Magyar Demokratikus Charta Pest megyei Klubja minden érdeklődőt szeretettel vár vitaestjére, melyenk témája Föld S. Péter cikke alapján:
Ahol a párt szakad
Helyszín: a Sirály Kávézó galériája
(Budapest, VII., Király u. 50.;
a Nagymező-Király u. sarkától 50 méterre).



*


2011. február 22-én, kedden, 18:30-tól
Szellemtelenség és gyűlölet jegyesek
Heller Ágnes filozófussal beszélget Ungár Klára
a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.)
Rendező: a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt
A SZEMA weblapja: www.szema.hu/.


Egyéb felhívások:


Sajtószabadság-kiáltvány


*


El a kezekkel a magyar filozófusoktól! (Aláírható petíció magyarul és angolul)


Korábbi felhívások és programok:

Tüntetés a magyar sajtószabadságért
2011. január 14., péntek, 18.00.
Helyszín: Budapest, Kossuth tér.
A tömeg erejével kívánunk nyomást gyakorolni a kormányra, hogy a január 1-től hatályos cenzúratörvényt vonja vissza, és garantálja a sajtószabadságot Magyarországon. A civil mozgalom tagjainak nem volt módjuk a véleményük kifejezésére; mert sok más, az elmúlt hónapok során elfogadott törvényhez hasonlóan nem folyt társadalmi egyeztetés a törvény beterjesztése előtt, a kormány ígérete ellenére sem. Mi, civilek legyünk ott, és fejezzük ki nemtetszésünket a cenzúratörvénnyel szemben!
Hozz transzparenst, hozd a nagy hangod! Már egy héttel a tüntetés előtt közel 5000 ember jelezte részvételi szándékát, köztük a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP szavazói, valamint olyanok, akik egyik pártra sem adták le voksukat.
PROGRAM
A tüntetés résztvevői szimbolikusan a Parlament bejáratára szegezik kiáltványukat, amit már eddig is több ezren írtak alá!
http://szabadsajto.com/kialtvany
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
http://www.facebook.com/event.php?eid=174931022547487
E-mail: addahangod@gmail.com
A tüntetés szervezését az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook oldal támogatja.
http://www.facebook.com/sajtoszabadsagert
A Facebook „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” oldalához két hét leforgása alatt közel 60.000 ember csatlakozott. A csatlakozók szándéka, hogy párt- és politikai ideológiától mentes civil összefogással elősegítsék a magyarországi sajtószabadság helyreállítását, melyet a kormány által elfogadott és 2011. január 1-én hatályba lépett un. médiatörvény a sárba tipor.
http://www.facebook.com/note.php?note_id=161632480549608&id=169854769717975



Tüntetés a magyar sajtószabadságért
2011. január 27. · 18:00 - 19:00
Helyszín: Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos tér
Hozz magaddal egy termosz teát a tüntetésre! Az időjárási előrejelzések szerint nem lesz túl hideg, de minden melletted állónak jól esik majd, ha odanyújtasz egy csésze teát! http://href.hu/x/e8ii
Youtube csatornánk: http://href.hu/x/ea4a
A Szól a Rádió Facebook-csoport közleménye: http://href.hu/x/ea20
A kormány hazugságai: http://href.hu/x/ea00
A tüntetések Blogja: http://sajtoszabadsagert.blog.hu/


NO ORBÁN DAY!  Mondjunk NEM-et a diktatúrára!
Találkozzunk 2011. február 1-jén 17.00 órakor a Fidesz székháza előtt (1088 Budapest, Szentkirályi utca 18.)!
Verset szaval: Kertész Ákos, beszédet mond Tamás Gáspár Miklós és Márton László.
Főszervező: Baloldali Feminista Hálózat. További info: 06-20-508-0630


Szándékközösség a magánnyugdíjpénztárban maradók érdekében (regisztrációs oldal)




2011. január 13-án, csütörtökön d.u. 4 órakor a II. Zsigmond tér 8. I. emeletén tartja a Baloldali Elméleti-Politikai Műhely összejövetelét.
Téma: antiszemitizmus és cionizmus, mint azonos típusú idealista irányzatok.
Vitaidítót tart: Dr. Kemény Csaba.
A Műhely szeretettel várja tagjait és minden kedves érdeklődőt!
Ld. http://www.majuselsejetarsasag.hu/hirek-esemenyek/


A Bibó István Közéleti Társaság 2011. február 5-én 11 órakor, a Játékszínben (VI. ker. Teréz krt. 48.) megemlékezést tart a Magyar Köztársaság kikiáltásának 65. évfordulója alkalmából.
Az ülés levezető elnöke Kende Péter akadémikus, a Társaság elnöke.
Az ünnepi rendezvényen beszédet mond: Debreczeni József politikai közíró, Kuncze Gábor volt országgyűlési képviselő, Vekerdy Tamás író, pszichológus.
Ld. a videofelvételt az eseményről!


*


Február 11., péntek 15:00-16:00
Soha többé nácizmust!
Budapest XIII Vizafogó - Dunapart
Szervező: Szanyi Tibor
Kegyeletteljes megemlékezés az antifasiszta emlékműnél. Hozz egy szál virágot!
Ld. még a facebookon!



Vissza a nyitóoldalra